12 éves voltam, amikor az előző Világbajnokságot (VB) rendezték. Ekkor még nem igazán értettem az egészet, csak annyi jött le belőle, hogy mindig van egy csapat, amelyik veszít, a csapatokon belül nagy általánosságban vannak jó pasik, de persze a legfontosabb tényt már ekkor is tudtam; A németeknek kell szurkolni.
Most vagyok 16, már nagyjából értem a focit. A híressé vált mondás nagyrészt igaz: „A futball az a játék, amelyet huszonketten játszanak és a végén mindig a németek, nyernek". Az első része az bizonyára igaz, azonban a másodikba mindig van egy gikszer. 16 éves koromra értettem meg a mondást bár nem értek vele egyet, de az alapszellemét nagyra értékelem. Minden meccsen ezt mondogattam magamban, miközben reménykedtem, hogy ez a VB lesz az igazi a németeknek. Tévedtem.
A legelső meccsüktől fogva végigkövettem a VB nyújtott teljesítményüket. Emlékszem, amikor legelőször léptek pályára az Ausztrálok ellen, és nagy győzelmet is arattak. (4-0) Sokan ilyenkor azt mondták, hogy ez csak az ausztrál csapatot minősíti, illetve, hogy ezt csak a „német szerencse” pártjára írhatjuk. Egyikben sem volt igazuk. Szerintem már itt mutatkozott be a tudás, az a tudás, amivel ez a német válogatott rendelkezik. Első meccsre felmentek, és megmutatták mindenkinek mi, merre hány méter. Bemutatkozott az „új” és friss csapat, tele fiatal játékosokkal. Őszintén bevallom eleinte nagyon nem tetszett ez az újítás, bár tudtam, hogy ez elkerülhetetlen volt. Ballack sérülése után ugyanis az egész csapat felbomlott, sok vita volt arról, hogy hogyan is kellene őt pótolni a pályán (ha lehetséges) ki legyen a csapatkapitány, stb. A foci VB előtt olvastam ezt a hírt, és egyből bepánikoltam. Mi lesz kedvenc csapatommal Ballack nélkül, és főként mi lesz Ballack-al a csapat nélkül? Végül nagy nehezen beletörődtem a valóságba, és megpróbáltam minél optimistábban tekinteni erre az „újított” csapatra. Tényleg megpróbáltam. És meg is győztek a teljesítményükkel az említett legelső meccs után. Bár eleinte furcsálltam, hogy Basti-t hátrébb rakták, és az új elöl lévő hármas; Özil, Müller, és Podolski lett. A két új meglepően ügyesnek bizonyult, a „régi” Podolski pedig elbújhatott mellettük. Alapból nem kedvelem azt a focistát, hisz hogyan is kedvelhetnék egy olyan embert, aki a saját kapitányát megüti?!!! ( itt megnézheted---> Fú, ha megtalállak egyszer Podolski...:@) Nem is értettem, miért állította be Löw a szánalmas teljesítményei után mindig és mindig vissza a kezdőcsapatba. Valaki azt mondta, hogy szegény Podolsi „lelkét” akarja ezzel ápolni, én meg erre csak azt tudom mondani, hogy ápolja nyugodtan. Küldje el egy wellness hétvégére, utazzon el vele Hawaii-ra, de ne úgy ápolja a lelkét, hogy beállítja a kezdő csapatba! Podolski leszerepelt, hol ott nagy szükség lett volna rá a végén.
Na de visszakanyarodva az egész csapathoz, inkább nem írok többet (bár tudnák) Podolski le szerepléséről, illetve Özil és a többi újonc csodálatos munkájáról, mert akkor nem lenne elég a lap. Tehát vissza az egységhez, a német válogatotthoz.
Ausztrália felett aratott győzelmük után, ahogy már korábban írtam, engem teljesen meggyőztek az újak, és a régi tagok is, azt gondoltam innen már sima menetek következnek. Hát nem. Szerbia elleni 1-0—ára kikaptak, de ez azért nem volt olyan nagydolog. Nem volt valami nagy veszteség, úgy voltam vele, valamikor veszteni is kell a csoportkörben, hát nem? Ghána ellen már számítottam a régi(/új), jó német focira, és meg is kaptam, 1-0-ra győztek, miközben a másik mérkőzés is a kezükre játszott (Ausztrália-Szerbia: 2-1), így elsőként jutottak tovább a csoportjukból, hol ott sokan (köztük én is) azon aggódtak, hogy nem hogy elsőként, de egyáltalán nem fognak továbbjutni.
Tehát minden jól alakult, megtudtuk, hogy következő ellenfelük Anglia lesz. Sokan pánikkal az arcukon emlegették, hogy „Az Angolokkal”, (mintha valami hiperszuper erős csapat lenne Anglia) fognak játszani, nem igazán értettem mi olyan nagy szám abban a csapatban. Megérteném, ha mondjuk, Brazília lenne, de kérem ezek az angolok, akik csak a szlovénok ellen győztek 1-0-ra, amúgy meg az összes meccsük döntetlen lett. Szóval én nem pánikoltam, feltétlenül bíztam a németjeimben. És nem is hiába, hisz (az angoloknak) megalázó vereséget mértek rájuk. (4-1)
Ezután már kezdtem kicsit megingani… hisz a soron következő ellenfél a papírforma szerint Argentína volt, a csoportkörükből elsőként és veretlenül továbbjutó Argentína. Láttam néhány meccsüket, el kellett ismernem, hogy jók. Azt hiszem ez volt az a meccs, amikor úgy igazán izgultam. Az elején még remegtem is meg minden, tök fura volt. Lélekben (akaratlanul is) de felkészültem a vereségre, hogy a németek indulhatnak haza.
Persze kedvenceim még engem is megleptek. Az angolokénál is megalázóbb vereséget mértek a „nagy” Argentinokra. (4-0) Már a meccs elején megmutatták, hogy mire is lehet számítani (Müller 3. percében lőtt góllal), és végig ezt a szintet nyújtották. Megérdemelten nyertek, ez a német csapat jobb, mint az Argentin, ezt be kell ismerni.
Majd jött a sokk; a németek következő ellenfele Spanyolország lesz. (Bár nem volt azért annyira sokk, hisz a spanyolok Uruguay ellen játszottak) Őszintén bevallom, nem nagyon féltem ettől se, a sokk is csak azért volt, mert nagyon ismerős volt ez a helyzet… (2008, EB. döntő) Ismételten számítottam a németekre, gondoltam az nem lehet, hogy ha már Angliát (az oly’ nagyra tartott Angliát) legyőzték, majd a „nagy” Argentinokon is átverekedték magukat, akkor csak nem lehet, hogy Spanyolország ellen kikapnak! Nem az nem lehet, hogy a történelem megismételje önmagát!
Tévedtem. Talán hallgatnom kellett volna testvéremre, aki szerintem, úgy izgult ez a meccs előtt, mint én az Argentinok ellenin. Ráadásul még az a hülye polip is megmondta. De miért hittem volna nekik?! Egyszerű meccs lesz, a németek majd jól revansot vesznek a két évvel ezelőttiért – gondoltam én nagy naivan.
Az egész meccs nekem egy nagy védekező, „nehogy gólt kapjunk” meccs volt. Alig volt helyzetük, lassan futottak (pontosabban vánszorogtak), bár azt meg kell hagyni, hogy szerintem a spanyolok sem voltak jobbak. Maximum szemfülesebbek annál a bizonyos szögletnél. Ennyin múlt az egész, mint mindig.
Ha jól emlékszem ez a bizonyos spanyol gól a 78. perben volt. Remek. 12 perc (plusz a hosszabbítás) állt rendelkezésre németjeimnek, hogy minimum szépítsenek, vagy eldöntsék a meccet. Nem éltek ezzel a 12 perccel, vesztettek, és ismét a spanyolok győzedelmeskedtek.
A németek vesztettek. Az ország gyászban, már „csak” egy 3. helyben reménykedhetnek. – akár ez is lehetett volna a holnapi újságok címlapján.
Nekem személy szerint csalódást okozott a német válogatott, hisz mikor még volt 12 percük én magam ordítottam velük, hogy „Azt mondták rólatok, hogy a németek nem tudnak játszani, csak küzdeni tudnak. Hát akkor most hol van ez a nagy küzdés?!” Még mindig nem tudtam rájönni, hogy mi történt tegnap. Mert oké, hogy fáradtak, megértem, de tényleg ennyi elegendő lenne ahhoz, hogy kb. 1 hónap munkája, és küzdelme (na meg a felkészülő nem tudom hány évé) csak úgy a porba hulljon?! Úgy tűnik igen. Egyetlen botlás, egyetlen rossz nap elég ehhez, bőven.
Szomorú voltam, de leginkább dühös. Miért van az, hogy az eddig olyan jól játszó német csapat alulmaradt, míg a „jó-jó, de nem az igazi”-n játszó spanyolok győztek? Úgy értem, miért van, hogy az EB.-t, illetve a VB.-t, soha nem az nyeri, aki megérdemelné… aki a legjobb? Mert most akárki mit mond, ez a német válogatott volt a legjobb az egész VB.-n. Egészen fantasztikusan új focit, és teljesen más énüket mutatták meg, teljes joggal kiérdemelték volna a döntőbe jutást.
Nagyon elkeserített, hogy vereséget szenvedtek. Egyik kedvencem Basti a földön négykézláb ereszkedve kereste a választ, a választ, akit mindenki más is; „Mi történt itt?” Nehéz volt látni őt a földön, főként mivel mellette meg Podolski csípőre tett kézzel vigyorgott, de hogy ő minek örül az rejtély. Azt hiszem, amit majd ő kap aVB.-n nyújtott szereplésért, azt nem fogja kitenni az ablakba. (Ó, bárcsak láthatnám az arcát akkor…)
Már csak két gondolatom maradt. Egyrészt az, ha már a spanyolok a döntőben vannak, akkor mostantól „Hajrá Hollandia” van hatályban, másrészről viszont ott van számomra egy kis boldogság is.
Hisz bebizonyosodott, hogy szükség van Ballack-ra. Szükség lett volna tegnap egy vezető személyiségre, aki mondjuk a 89. percben is csak azt mondja a csapatának, hogy „Gyerünk, meg tudjuk csinálni!”. Ezért egyben örülök is, hisz ha ez a német válogatott nagyon sikeres lett volna a VB.-n lehetséges (sőt szerintem 1000%), hogy Ballack-nak azt mondták volna a további szereplésére, hogy „Köszönjük szépen, de nem kellesz, jobb a csapat nélküled”. Így hát azzal vigasztalom magam, hogy (remélhetőleg) Ballack 2 év múlva (EB), illetve 4 év múlva ismét visszatér. Lám, minden rosszban van valami jó...
Ui.: Lahm, pedig szépen adja csak vissza Ballack-nak a csapatkapitányi címet! Különben velem gyűlik meg a baja...:@ :D
Írva: 2010. július 07.
Berci
