Roblan's story

Halihó! :)
Meg is hoztam az újat, az utolsó előtti részt! :D

És ha már mindjárt vége az első "könyvnek", szeretném megköszönni azoknak, akik eddig írtak komit (a rész végére), vagy a chat-be jelezték véleményüket. :D (Ők voltak: Angelika, Anna, Takács Zsani, Zsuzsa, Bianca, Vyvy, Szandy, Ancsa, Vivi, Kinga, kaaa, Bellaa és boci. Ha valaki kimaradt KIÁLTSON! xD) Meg persze a rendszeres olvasóimnak is köszi :) Nagyon szépen köszönöm, hogy értékelitek az írásomat. :)

16.rész: Következmények

Bonnie talált rám. Kb. 5 perccel Rob távozása után, hallottam, hogy valaki jön lefele. Először arra gondoltam, lehet, hogy fel kellene állnom, mert a szomszédaim nem értenék, hogy mit csinálok a hátsókijáratnál, és miért zokogok összekuporodva a földön. De nem volt erőm felállni, és a szomszédaim véleménye sem izgatott túlságosan. Kit érdekel, hogy mit gondolnak?!
Bonnie egyből észrevett – gondolom már az emeletről is hallani lehetett a sírásomat. Ez kínosan is érinthetne, de nem izgatott semmi, és senki.
Aggódó arccal sietett oda hozzám, majd leguggolt mellém, és megkérdezte mi történt. Nem bírtam semmit sem mondani, mikor belekezdtem volna, eszembe jutott, hogy milyen arccal távozott Rob. Ezt soha nem fogom elfelejteni... Az a csalódott, megbántott arc...Tehát nem tudtam elmondani, mindig kitört belőlem a sírás egy-egy félmondat után. Bonnie szerintem semmit sem értett belőle, így hát jobbnak látta, ha egyszerűen felsegít a lakásomhoz. Lassan felbotorkáltunk, majd odabent Bonnie lerakott az ágyra, én meg a fejemre húztam a takarót – mintha így elbújhatnék a problémák elől –, és tovább fojtattam a sírást, amíg már annyira el nem fáradtam, hogy magamtól el nem aludtam.
Vasárnap reggel nagyon rosszul ébredtem. A szemem a tegnap esti sírástól annyira fájt, hogy alig bírtam nyitva tartani, a testem, pedig szörnyen gyenge volt. Egy kósza pillanatig arra gondoltam, vajon Bella is így érezhette-e vajon magát, az Edward-dal történt szakítás után. Nem, az sokkal rosszabb volt, ott egy világ dőlt össze, ahhoz képest az én ügyem semmiség. – bíztattam magamat, és lassan felültem az ágyban. Semmiség.
Bonnie a sarokban, lévő fotelben aludt – ott, ahol Rob is ült, amikor átjött, miközben én tanultam. Tehát itt volt velem egész este. Ez kedves. Lehet, hogy Bonnie-val jó barátok is lehetnénk? Talán.
Megráztam a fejemet, a gondolataim össze-visszajártak, de egy dolog nem jutott még véletlenül sem az eszembe...de csak egy ideig tudtam távol tartani. Szembe kell néznem vele. – döntöttem el, és gyors visszaemlékeztem arra, hogy mi is történt tegnap este.
Legelsőként ismét Rob arca jelent meg – gyors visszamentem az elejére. Bonnie-ék átjöttek, megvacsoráztunk, beszélgettünk, majd Rob kivitte a szemetet. Igen, és ott várták a fotósok, gondolom. Beviharzott, kinézett az ablakon, és még mindig ott voltak. Ami ezután történt nem szívesen idéztem vissza. Ahogy Rob beszélt velem... Ahogy Sarah össze-visszahazudozott... Azt hiszem így utólag átgondolva, Sarah eddigi viselkedése – távolságtartása, gúnyos pillantásai, ha Rob-ról beszéltem, és persze az egész estés telefonon lógása – teljesen új értelmet kapott. Arra gondoltam, vajon mióta tervezte ezt? Vagy csak spontán eszébe jutott, amikor Bonnie felhozta ezt a témát? Vagy már régóta készült ezzel, csak várt a megfelelő lehetőségre, hogy ne legyen túl feltűnő? Igen, azt hiszem, az tényleg feltűnő lett volna, ha ő kér meg rá, közvetlenül, hogy találkozni szeretne Rob-al, főleg azok után, ahogy az elmúlt időben viselkedett. De legalább mostmár tisztán láttam mindent – így kialudtan, ugyanis tegnap este sehogy sem akarództam rájönni, hogy mi a kiváltó ok, mármint, hogy miért csinálta ezt Sarah. Habár, most sem volt túl sok értelme, az biztos. Az egészet tényleg azért tette volna, mert látta, hogy boldog vagyok Vele? Ennyire fáj neki, hogy 6 év után végre, boldog vagyok? Vagy csak sima féltékenység vezérelte, hogy nem ő lehet Robert Pattinson-nal, hanem én? Soha nem hittem volna, hogy ilyet tesz valaha is. Valamilyen szinten végül is a barátom volt... de rá kellett jönnöm, hogy nem. Hisz, mikor James rám hajtott, ő egyből lecsapott rá. Persze nekem nem kell James, de azért ez is elárul valamit Sarah-ról. Hogy nem jöttem rá, hogy ez fog történni? Pedig sejtettem, gondoltam, hogy valami történni fog, túl tökéletes volt az életem ahhoz, hogy úgy is maradjon.
Boonie ébredezni kezdett, én meg felé pillantottam. Remélem, hogy nem én ébresztettem fel.
-Dylan? – kérdezte álmoskásan.
-Igen. – elég rekedtes hangom volt, még egy rossz dolog maradt a sírásból.
Felélénkült az arca, és leült mellém az ágyra.
-Jobban vagy? Az este, annyira rosszul néztél ki... Nem tudtam, mit csináljak, szóval lefektettelek, de lehet, hogy mást kellett volna... – magyarázkodott. Hálásan rámosolyogtam.
-Jól vagyok, és köszönöm, hogy behoztál a lakásba.
-De hát mi történt? Miket beszélt össze-vissza Sarah? Semmit sem értettem belőle...Aztán meg Rob csak úgy elviharzott. Mi történt? – aggódott.
Nem volt semmi kedvem elmesélni az egészet. Sőt gondolni sem akartam rá, de azért nagyjából elmondtam neki mi volt. Teljesen kiakadt Sarah-ra, és azt kérdezgette, hogy hogy állíthat ilyet?
El kellett gondolkodnom Sarah vádjain.
Nem, nem azért voltam Rob-al, hogy cikket készítsek Róla, ez természetesen nem igaz. Ugyan már! Én sose lennék képes arra, hogy valakit is „elcsábítsak”, és úgy szedjek ki infókat belőle... Úgy látszik tényleg nem ismer Sarah, ugyanis ha ismerne, jobb, az az hihetőbb hazugságot talált volna ki.
Na de az a másik ügy, amin tegnap is elgondolkoztam... Twilight-fan vagyok. Ez a nagy bűnöm, mindössze ennyi. De tényleg csak egy egyszerű fan lennék aki, Rob-ban csak Edward Cullen-t látja? Tényleg nem tudnám megkülönböztetni a fikciót, és a valóságot egymástól? Talán tudat alatt, tényleg csak azért kezdtem el foglalkozni Rob-bal, mert „ő Edward Cullen”? Szóval, ha egy egyszerű férfi lenne, aki betért a szállodába, már nem is izgatott volna annyira?
Az agyam egyből egy harsány nemmel akart válaszolni, de továbbgondolkoztam. Nem tagadhattam le – még magamnak sem. Eleinte tényleg csak Edward-ot láttam benne – akaratlanul is. De idővel, ahogy egyre jobban megismertem, rájöttem, hogy Ő nem a tökéletes Edward Cullen, a halhatatlan vámpír... Nem. Ő csak egy átlagos ember, akinek sok problémája van. Sokat félreismerik Őt, de én nem. Megismertem az igazi Robert Pattinson-t, és nem azt az embert, akit Rob a nagyközönségnek mutat. Nem, Edward Cullen-be, és Rob-ban szinte semmi hasonlóság sincs, ha csak az nem, hogy mindketten problémákkal küszködnek. Igen, a bánat az közös bennük, de csak ez.
De akkor sem igaz, amit Sarah állított! Egyáltalán, hogy hihette el Rob? Persze, ha az Ő szemszögét nézem, tényleg az tűnik a reálisnak... Most valószínűleg azt hiszi, én is csak egy hisztis rajongója vagyok, aki csak Edward Cullen miatt volt vele, és nem maga miatt.
Annyira mérges voltam Sarah-ra, még gondolni sem akartam rá.
Bonnie csendesen végighallgatott, és végül ő is egyetértett abban, hogy a vádak – amiket Sarah állít - nem igazak.
Megvitattunk mindent, szépen lassan, minden részletet. Egész nap ott volt velem, és csak beszélgettünk. Kezdetem azt érezni, hogy én és Boonie talán barátok lehetünk.
Mikor megkérdezte, hogy akkor most mit akarok csinálni, nem tudtam válaszolni. Mit is akarok én csinálni?
Talán, beszélni Rob-al, és tisztázni a helyzetet... Az nem ártana. Fel is hívhatnám – jutott eszembe, de gyors el is vetettem. Az túl személytelen, és amúgy is szerintem simán kinyomná, vagy fel sem venné.
Tehetetlennek éreztem magam. Olyan vagyok, mint Puskin Anyegin-je. Hogy is nevezte őt? Felesleges ember prototípusa, igen. Olyan ember, aki lényeges szereplő ugyan, de tehetetlen, és cselekvésképtelen, csak magát sajnáltatja, de hogy változtasson a dolgokon, arra nem képes. Igen, én is hasonlóan szánalmas vagyok.
Bonnie azt mondta, szerinte most ne is tegyek semmi. Hagyjam Rob-ot kicsit lenyugodni, hagyjam, hogy átgondolja a dolgokat. De hát miért hagyjam, hogy olyanokon gondolkozzon, amik nem is igazak?
Azt is mondta, adjak neki időt. Ha nem jelentkezik, menjek el hozzá. De vajon kibírom én addig még nem jelentkezik? Vagy... Egyáltalán jelentkezni fog?
Végül megfogadtam Bonnie tanácsát. Vártam, és vártam, nem tehettem mást. Arra döntöttem adok Neki egy hetet, és ha addig sem jelentkezik, egyszerűen elmegyek hozzá a szállodába.
Persze, ahogy Bella mondaná, egy hét az hosszú idő.
Az egyetemen mindenhova Bonnie-val mentem, Sarah-t eszünkben sem volt megvárni. Sőt eszembe sem, volt még csak köszönni sem neki, nem hogy beszélni vele. Számomra megszűnt létezni, és úgy láttam Bonnie-t sem érdekelte különösebben a szombat után. Nem mintha Sarah annyira szeretett volna valami magyarázatot adni... dehogyis. Ahogy mi is, ő is keresztülnézett rajtunk. James-el járkált innestől, és James sem pazarolt rám több időt, hol ott én azt hittem én tetszek neki. Arra gondoltam, vajon James is benne volt ebben a „Távolítsuk el Rob-ot Dylan közeléből” akcióban? Hát, el tudtam róla képzelni, ha már Sarah-val barátkozik. Habár, lehet nem is tud az egészről semmit, és csak ezért van még Sarah-val. De, valahogy nem izgatott sem ő, sem pedig Sarah. Legyenek csak boldogok együtt, megérdemlik egymást.
Valahogy végül is kibírtam a hetet. Szombaton úgy döntöttem, bemegyek a szállodába, és beszélek Rob-al. Ha meghallgat, ha nem. Az már biztos, hogy nem lesz olyan kínszenvedés ez a nap, mint az előző hét.
Nem nagyon törődtem most vele, mit veszek fel. Egy egyszerű farmerben, pólóban, és Rob sapijában a fejemen hagytam el a házat, és indultam a szálloda fele.
Mikor azonban beléptem a William’s-be, Tobit pillantottam meg, aki épp az emeletről jött lefele.
Görcsbe rándult a gyomrom. Vajon ő sem hisz nekem? Ő is elhiszi azt a sok hülyeséget, amit Sarah mondott Rob-nak, és amit gondolom Rob mondott neki?
-Szia. – állt meg előttem. A hanghordozásából nem tudtam eldönteni, hogy mit gondol. Igaz, nem volt olyan vidám, és „Tobias-os”, mint szokott de ezen kívül semmi nem utalt volna arra, hogy haragszik, vagy az ellenkezőjére.
-Tobias...
-Gondolom Rob-ot keresed.
Nagyot nyeltem.
-Igen.
-Mégis mi a fene folyik itt, Dylan? – szögezte nekem a kérdést, és egyből tudtam, mire gondol. – Mert biztos, hogy az nem igaz, amit Rob mondott.
Na bumm... Vajon, hogy mondhatta el Rob a történteket, és vajon hány csúnya szót használt közbe?
-Akarod hallani az én szemszögemet is? – kérdeztem vissza.
Bólintott.
-Az jó lenne. – válaszolta, és félrevonultunk.
Neki is elmeséltem mindent, az egész szombat estét részéletesen. Pár percig csak emésztgette a hallottakat, majd rákérdeztem, hogy neki, hogy mondta el Rob. Nagyon érdekelt.
-Ugyanezt mondta, nagyjából. Csak azt mondta, hogy te hívtad oda a fotósokat, meg az a barátnőd. De mivel azt hiszi, ez az egész „Robert Pattinson elcsábítása” a te ötleted volt, így azt hiszi te hívtad őket.
Elég cifrán fogalmazott Tobi, de a lényeget értettem. Rob mindent elhisz, amit Sarah mondott.
-De hát ez nem igaz! – csattantam fel. Már teljesen elegem volt ebből! Micsoda hülye helyzet ez! Miért hiszi el ezt Rob? Kezdtem dühös lenni Rá...
-Nézd, nagyon megbántottad. – nyitottam volna a számat magyarázkodni, de folytatta – Hazudtál neki. Pontosan azt tetted vele, amitől a legjobban félt.
Összezártam a számat. Nem tudtam mit mondani.
-De... – kezdetem pár perc után – Ha elmondtam volna neki, hogy Twilight-fan vagyok, mit gondolsz mi történt, volna?
-Nézd, nem tudom. De az tény, hogy hazudtál.
-Beszélnem kell Vele. Ezt nem bírom tovább! – ugrottam fel, és a lépcső fele siettem. – Gondolom, fent van a szobájában. – szóltam vissza a vállam felett Tobi-nak.
-Nincs itt. Elment.
Megpördültem, és visszafordultam.
-Mi?
-Elment valahova. Azt mondta, egyedül szeretne lenni, gondolkozni akar, meg ilyesmi.
-De hova ment? – kérdeztem türelmetlenül.
-Nem tudom. Gondolom, olyan helyre, ahol maga lehet.
Elkámpicsorodtam. Szóval bárhol lehet...
-Figyelj, azért ha mégis visszajönne... – kezdtem, és leírtam egy cetlire a számomat, majd odaadtam neki.
-Oké. – mondta, és elrakta. - Na nézd, nekem most mennem kell. De azt mondom, beszélj vele, minél előbb. – ajánlotta Tobi, majd felhúzta a sapkáját, és elment.
Megkövülve álltam. Vajon hol lehet Rob? Egy hely, ahol maga lehet... gondolkozni akar...ahol senki sem zavarja...
A megfejtést hirtelen jött, mint a villámcsapás. Talán még emlékszem merre is van az a park. Fogtam magam, és gyors felültem egy buszra, ami a park fele megy. Az Ő parkja fele. Nem volt más ötletem. Abban kellett bíznom, hogy ott van. Ha meg nem lesz ott... Akkor vége. De ebbe nem akartam belegondolni. Még nem.
A busz csigalassúsággal jutott el odáig. Néhány utcát gyalog tettem meg, nagyon rohantam. Féltem, hogy ha esetleg tényleg ott volt, már elmegy mire én, odaérek.
Szinte futva léptem be a kis parkba. Nem kellett sokat nézelődnöm, ugyanis egyből kiszúrtam azt, amit kellett.
Rob ott ült, az egyik padon, és cigizett.
Egy pillanatig csak álltam, néztem, és féltem, ha közelebb megyek elillant, mint a New Moon-ban Bella hallucinációi.
Persze amilyen béna vagyok, úgy léptem egyet, hogy a kövek csikorogtak alattam. Rob felnézett – gondolom, meglepte, hogy itt van valaki. Ahogy Ő mondta, ide senki sem jár.
Rám nézett, egy végtelen másodpercig, majd újra a cipőjét kezdte el bámulni. Nem köszönt, nem szólt egy szót sem.
Gyors közelebb mentem, és megálltam a pad előtt úgy 1 m-el.
Úgy tett, mintha ott sem lennék. Szívott egyet a cigiből, és kifújta.
-Miért cigizel már megint? – bukott ki belőlem kissé élesen a kérdés. Ez mindig is idegesített, mikor legelőször láttam, akkor is, de aztán rájöttem, hogy ezzel nem most kellene előhozakodnom.
Felnézett, kissé haragos arccal.
-Óh, bocsáss meg, hogy nem vagyok a tökételes Edward Cullen. – válaszolta gúnyosan.
Oké, ezt megérdemeltem. Úgy döntöttem, nem szólok vissza. Szóval itt az ideje magyarázkodni. Vettem egy mély lélegzetet, majd kifújtam.
-Rob, kérlek, hadd magyarázzam el. Nem akartam Rólad semmilyen cikket írni, és nem „direkt” találkoztam veled. És... – azt akartam mondani, hogy nem vagyok Twilight fan, de nem akartam többet hazudni. – Twilight fan vagyok, igen. Ezt az egyet jól mondta Sarah.
Meglepetten felnézett.
-De nem vagyok egy őrült kis kiabálós lány, aki csak Edward Cullen-t látja benned. Meg amúgy is... Én Team Jake vagyok. – viccelődtem, mire elmosolyodott, majd újra komoly lett.
-Miért higgyek neked? – tette fel ezt a kérdést, amire nem számítottam. Azt hittem valami egészen mást akar kérdezni majd.
-Nem tudom. Csak higgy és kész. Az egész Sarah műve volt. Látta, hogy milyen boldog vagyok veled, és tönkre akarta tenni ezt. Nem hiheted el egy szavát sem.
Felállt, és eldobta a cigit.
-Ez az egész... Annyira összevág minden...
-Egy szó sem igaz belőle.
-De... Twilight fan vagy.
-És ez akkora bűn? – csúszott ki a számon meggondolatlanul, és könyörögve néztem rá. Már nagyon szerettem volna, ha vége lenne ennek a beszélgetésnek, és minden onnan fojtatnánk, ahol abbahagytuk.
-Igen. – A szó, mintha megállt volna a levegőben.
Komoran nézett rám. Ha nemrég még kezdett bennem hinni, azt már elfújta a szél.
-Nem mondhatod ezt... Kérlek. – könyörögni kezdtem. Ha már nincs más út!
-Hagyjuk, Dylan. – mondta. Hol marad a Dys? Szóval ennyire rossz a helyzet. Mögém lépett, én meg hozzáfordultam. – Visszamegyek Amerikába.
Megdermedtem. Hogy micsoda?
-Mi?
-Visszamegyek Amerikába. – ismételte magát rezzenéstelen arccal.
-De hisz itt élsz... – értetlenkedtem.
-Befejeztünk egy forgatást. Vár rám ajánlat Amerikában is. És... – szünetet tartott, majd a szemembe mondta. – Nincs miért itt maradnom.
Mintha kést szúrt volna belém! Habár lehet az kevésbé fájt, volna. A szavaknak nagy erejük van...
Nem tudtam megszólalni egy darabig.
-De...
-Hagyjuk. Visszamegyek és kész. Nem akarok tovább itt maradni. – mondta, és indulni készült. Felnézett a sapkára. – A sapkámat megtarthatod, majd eladhatod valami pletykalapnak, vagy valami. – szúrta még így a végére, csakhogy lehetőleg fel ne tudjak kelni a földről.
Nem kaptam levegőt.
Kis ideig a szemembe nézett, majd elfordult, és elment.