Roblan's story

2.rész: A gyűlés

Péntek. Az egyik kedvenc napom. Hogy miért? Egyszerű: mert a hét utolsó napja. A szokásos időben keltem fel, fél 7-kor. Általában nem szoktam, de most megreggeliztem. A fürdőben normális külsőt csináltam magamnak, és éppen indultam ki a házból, mikor megszólalt az ajtócsengő. Kinyitottam az ajtót, és a postás állt az ajtóban. A keze tele volt mindenféle papírokkal, úgy tűnt egy rossz mozdulat és minden kirepül a kezéből.
-Jó reggelt! – köszönt vidáman, és kicsit szuszogva is. Nem lehetett egyszerű az ő korában felmászni a 3.-ra.
-Jó reggelt. Tudok segíteni? – kérdeztem udvariasan és a kezében lévő papírkötegre, néztem.
-Óh, köszönöm kedvesem. Ebből, és ezekből itt a bal kezemben vegyél ki egyet. -Reklámújságok. – magyarázta, mire én kivettem őket. – Így is tele van a postaláda ezekkel, nem fért több, ezért is hoztam fel.
-Majd kiürítem, köszönöm. – válaszoltam, és az órámra néztem.
Értette a célzást.
-Persze, persze. Sietsz valahová. Menj csak nyugodtan.
-Köszönöm, viszlát. – intettem búcsút, és leszaladtam a lépcsőn kezemben az újságokkal. Csak a szokásosak voltak. A hozzám legközelebb lévő szemetesbe ki is dobtam őket.
-Dylan! – hallottam a hátam mögül jövő kiabálásokat. A fenébe! Hol van a fülhallgatóm? – Dylan!
Kelletlenül megfordultam, és bevártam őket.
-Csoda. Most, hogy-hogy nem hallgatsz zenét? – gúnyolódott Sarah.
-Nektek is szia. – válaszoltam.
-Ja,… szia. Szóval?
-Nem tudom. – adtam a közömbös választ. Hogy miért nem hallgatok zenét? Jó kérdés! Mert hülye vagyok, és nem vettem elő.
-Képzeld. Unokatesóm hívott, hogy szerzett hétvégére 5 ingyen belépőt abba az új klubba, ami nemrég nyílt. Azt hiszem most lesz a megnyitója. Hatalmas buli lesz. – magyarázta Boonie lelkesen. Hová akar kilyukadni?
-Remek. – morogtam értetlenül. Nézett rám, mint aki vár valamire.
-Hahó! Ez meghívás volt. Gyere te is! 3 jegyet lepasszolt nekem. Azt mondta bárkit, vihetek, és én rád gondoltam.
-Ez az. Tök jó lesz. – szólt bele Sarah. – Én is megyek.
-Ahm… - gondolkoztam egy gyors kifogáson. Miért nem jut eszembe semmi?
-Na… Ne kelljen már kéretni…
-Dolgoznom kell. – Ez az!
-Hétvégén?
-Igen, ahm…A pultos csaj, Katy, elutazik valahová. Nekem kell beállnom helyette.
-Ajj, pont ezen a hétvégén?
-Sajna. – válaszoltam, és egy bocsánatkérő mosoly-féleséget préseltem ki magamból.
-Tényleg kár. – mondta keserűen Bonnie. – Pedig tényleg tök jó lesz.
-Elhiszem. – Azt kétlem. Én és a bulik? Már rég nem illünk össze…
-Nah, akkor majd máskor.
Erre inkább nem mondtam semmit, nehogy olyasmit ígérjek, amit nem tudok majd később betartani. Vagy nem akarok, betartani. Ekkor már az egyetemnél jártunk.
-De utálom az ilyen korai órákat. – jegyezte meg, gondolom témát váltva Sarah.
-Nekem minden nap van ilyenkor órám. – mondtam.
-Az gáz. Nekem csak szerdától. De azt is alig bírom.
-Gyertek már. Nem szeretnék elkésni. A tanár folyton úgy néz a későkre, mintha valami nagy bűnt követett volna el az illető.
-Ja, pedig neki nem tök mindegy? – morgolódott Sarah.
-Szerintem menjünk. – zártam le a témát.
Az órák a normális kerékvágásban zajlottak le. Az utolsó után egyből rohantam a szállóba, nehogy onnan is elkéssek. Mikor bementem nem láttam sehol Katy-t. Ez fura.
-Halihó! – kiáltottam, csakhogy végre valaki észrevegyen.
-Katy az alagsorban pletykál. – szólt egy londiner.
-Óh… - Nem meglepő. – Ahm, nem hagyott itt nekem valami féle listát?
-Nem tudom. Jut eszembe, ha még nem tudtad, szólok, hogy olyan 5 körül lesz egy gyűlés a nagyteremben. Karl szeretne valamit megbeszélni velünk. Azt mondta fontos.
-Nem tudtam. Ahm, köszi. – válaszoltam, és lepakoltam a táskámat egy fotelba. El tudom képzelni milyen „fontos” dolog lehet. Már ismertem az ilyen gyűléseket. Az egész arról szól, hogy Karl mindenkit odacsődít a terembe, és fél óráig beszél valami lényegtelen dologról. Mióta itt dolgoztam, csak egyre mentem el, de az is elég volt.. Azon éppen arról volt szó, hogy egy másfajta mosóport veszünk ezen túl, ami ugyanolyan jó, de olcsóbb, mint az addigi. Mondjuk azért kíváncsi, lennék ezen a gyűlésen is valami hasonlóan érdekfeszítő témáról lesz-e szó…
Katy 10 perc múlva végre valahára elmondta, hogy mit kell ma csinálnom. Hasonló, mint tegnap. Már unom. De azért kötelességtudóan elmentem, és mindent megcsináltam, ami a listán volt. Ma azonban hamarabb kész voltam, pedig még később is kezdtem el. Már fél 5 körül végeztem mindennel, és mivel eszem ágában sem volt ott maradni az „érdekes” gyűlésen, ezért gyors kisurrantam a hátsó ajtón. Hazaérve ettem egy kicsit, tanultam, és TV-ztem. Persze ezekkel is hamar végeztem. Nem tudom mi van ma velem. Lehet, hogy sziperszónikus sebességre kapcsoltam. 8 óra fele, befeküdtem az ágyamba, és a laptopomon elkezdtem nézni a New Moon-t, és arra gondoltam, milyen jó, hogy még múlt héten letöltöttem. 10 óra fele lett vége, és én magamra húztam a takarót, majd aludni próbáltam, miközben még az utolsó jelenetek jártak a fejemben, és persze Bella szavai: „Jake… I love you. So please, don’t make me choose…’Cuz it’ll be him... It’s always been him.” Majd arra gondoltam, ha mellettem lenne Edward, nekem eszembe, se jutna Jake-en gondolkozni. Micsoda hülyeség!


A hétvége végtelenül unalmasnak ígérkezett. Azért, mert egyrészt sokat kellett tanulnom, másrészt, ha nem tanultam semmi ötletem nem volt, hogy mivel foglaljam el magam. Szombat délután Bonnie felhívott, de csak, hogy megkérdezze utoljára, hogy biztos, hogy nem megyek-e. Én megint visszautasítottam, de nekik jó bulizást kívántam. Nem akartam ünneprontó lenni. Persze vasárnap délután sem hagytak nyugton, akkor ugyanis Sarah hívott, hogy a tegnap esti buli minden részét elmesélje. Nem tudtam eldönteni, hogy miért, de arra tippeltem, hogy azért mondja ezeket, hogy lássam milyen, jól szórakozott, és, hogy sajnáljam, hogy én meg nem mentem. Hát… Ez nem jött be neki. A bulizás nem az én stílusom. És ahogy elmesélte nagyon sokan voltak, alig volt hely táncolni. Akkor meg mi értelme? Én azt hittem, hogy az „iszunk, pasizunk, hű de menők vagyunk”-féle bulikból már régen kinőttünk. Úgy tűnik mégsem. De ettől függetlenül mondtam az „Áh!”-kat meg az „Óh!”-kat a kellő helyen. Majd mikor kb. fél óra beszéd után, befejezte a mesélést, én hálát adtam az égnek, hogy nem mentem.